Mint a társadalom problémáira fogékony, magatartásáért a jogi megkötéseken túl is felelősséget érző társaság, környezeti irányelveket határoztunk meg önmagunk számára. Hiszünk abban, hogy a környezet megóvására tett erőfeszítéseink gazdaságilag is megtérülnek az életminőség általános javulásában és technikai hatékonyságunk növekedésében.
Irányelvek
- Elköteleztük magunkat a mindenkori környezetvédelmi törvényeknek és jogszabályoknak való megfelelés mellett.
- Üzleti döntéseink attitűdjeinek állandó összetevőjévé tesszük a környezeti érdekeket, legalább olyan szinten, hogy az egyébként egyenlő megoldások közül a környezeti szempontból hatékonyabbat válasszuk.
- A környezetszennyezések, káros környezetterhelések megelőzésére, környezetre gyakorolt negatív hatásaink minimalizálására törekszünk, abban az esetben is, ha ez gazdasági terhet jelent számunkra.
A fenti irányelvek alapján, sikerült a következő, gyakorlatban is alkalmazott szabályokat megvalósítanunk:
Szabályzat
- Az irodákban keletkezett hulladékot szelektív szemétgyűjtőben kell elhelyezni.
- A működés során keletkezett veszélyes hulladékokat (pl.: elektronikai alkatrészek, szárazelemek, vegyszerek) abban az esetben is a megfelelő lerakótelepre kell szállítani, ha erről egyébként jogszabály nem rendelkezik.
- A beszerzések során figyelembe kell venni a majdan keletkező hulladék mennyiségét és fajtáját. Alternatív megoldások közül a minél kisebb veszélyességű és minél kisebb mennyiségű hulladékot okozó megoldást kell választani. Erre jó példa, hogy az irodáknak kizárólag visszaváltható palackba töltött üdítőitalt vásárlunk.
- Az irodákban felhasznált papír mennyiségét minimalizáljuk. A rontott vagy már nem használt lapok üres oldalai jegyzetelésre szolgálnak (az adatvédelmi szabályzat megfelelő pontjainak betartása mellett).
- Sikeres környezeti politikánk alkalmazását partnereink számára is láthatóvá tesszük, a környezettudatos vállalati magatartás minél szélesebb körű elterjedése érdekében.
Belépés
BalaBit mikroblog
2012. január 31.
2012 első BalaBit Techreggelije február 16-án az Aldente Bistroban veszi kezdetét. Aktuális témák és regisztráció: http://t.co/MTfMsAHt
2012. január 25.
Te mit vársz el egy tűzfaltól? Érdekelne közelebbről egy nyílt forrású, mély protokollelemző proxy tűzfal, a Zorp? http://t.co/ZpoFRfp6
